Érdeklődésfelkeltésmagamról
A viharos XX. század 70-es éveinek legelején, egy szép májusvégi estén láttam meg a napvilágot, mondhatjuk úgy is, a világra pottyantam, köszönhetően akkori 1800 grammos súlyomnak. Farkasétvágyamnak hála hamar elértem az átlagosnak mondott versenysúlyt, és talán a manapság jellemző méreteimen sem látható a korai születés negatív hatása. A boldog gyermekévek, a kamaszkor pattanásokkal teli nehézségei és az egyetemi korszak szelíd kicsapongásai után a diploma átvételével elérkezett a nagybötűs élet fenyegető réme : komoly orvosként kell dolgozni. A kérdés : hol? Akkoriban nem dobták az ember után a traumatológus-ortopéd állásokat. Nem titok, hogy szeretett nagybátyám segített elhelyezkedni a „Szent” Honvéd Kórház Baleseti Sebészetén, aminek egyenes folyományaként sokáig Farkas Andrisnak neveztek, ami nemhogy bántott, hanem büszkeséggel töltött el, megtisztelő volt. Persze a Fekete miatt sincs miért szégyenkeznem. Aztán csak-csak sikerült megtanulni a valóban nehezen megjegyezhető, bonyolult vezetéknevemet.
No akárhogyan volt is vagyon is ez a nevekkel, a tény az, hogy 11 évet töltöttem a Honvéd Kórház Baleseti Sebészetén végigjárva a szokásos lépcsőfokokat a szakvizsgákig, aztán tovább a szamárlétrán, néha könnyebben, néha azt érezve, hogy 1 lépcsőfok nekem 3-at jelent. Az orvos százados-adjunktus titulusig vittem.
Magam, kollégáim és legfőképp a betegek szórakoztatására egy kis specialitást is bevállaltam, a vállsebészet szerelmesévé váltam. Referenciákat többek között az utcákon sétálóktól szerezhetnek.
Bár nem voltam időmilliomos, mint ahogy a magyar orvosok nagy része sem az, azért a tudomány oltárán áldozandó, elindultam a doktori tudományos fokozat (PhD) megszerzésének rögös útján, melyet 2014 márciusában védtem meg a Zrinyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi Doktori Iskolájában. Témám a nagy kiterjedésű, komplikált sebek ellátásának kérdése militáris környezetben, különös tekintettel az ún. Vacuum Assisted Closure Therapy lehetőségeit vizsgáltam. Az érdeklődők ezen honlapon találhatnak cikkeket ebben és egyéb témában a publikáció menüpontban.
A Magyar Honvédség Turisztikai Tagozatának jóvoltából kerek 100 napot a Mesés Keleten tölthettem egy spanyol katonai kórházban, Afganisztánban, Kabul repterén. Felejthetetlen, mondhatom úgy is, egyfajta élmény volt.
Az említett bő egy évtized alatt 4 főnököt boldogítottam és 3 kórháznév-átkeresztelőn vettem részt (Központi Honvédkórház, Honvéd Egészségügyi Központ majd ÁEK névre hallgató épületegyüttes avagy gyár). Manapság Állami Egészségügyi Központ. Ezen időszakot nem részletezném túlzottan. Arra, hogy ott jártam legyenek tanúim kollégáim, barátaim, munkatársaim, álljanak emlékül az elkészített filmek, az együtt átélt mélységek és magasságok élményei éljenek bennünk a jövőben.
Aztán úgy esett, hogy elhagytam az Alma Matert. Néhányan teljes egyetértésüknek hangot adva bíztattak, voltak, akik hűtlen ebnek nyilvánítottak, akit csak a lóvé érdekel… Mindenkinek joga van a saját véleményhez, de a szabad választáshoz is. Egy biztos, mindenki támogatott a maga módján. Köszönöm. Magam úgy fogalmaznék, hogy belevágtam egy nagy kalandba, szerencsét próbálva fogtam tarisznyámat meg mérföldlépő kiscsizmámat, és Hispánia földjére vándoroltam.
A külföldön eltöltött hat és fél év tapasztalatai alapján azt javaslom mindenkinek, aki teheti és van mersze hozzá, próbálja ki bizonyos időre csak úgy emberpróbálásból, milyen az külföldön külföldiként, idegen nyelvtől összeakadó nyelvvel dadogni, milyen az amikor úgy hiányzik az otthon, a tágabb család, hiányoznak a barátok, volt munkatársaimmal, kollégáimmal együtt átélt harcok és kedves pillanatok. Ajánlom, mert az említett nehézségek ellenére rengeteg meglepetéssel jár, új helyek és emberek megismerése, az eltérő kultúra és történelem mind-mind erősíti a testet, gazdagít lelkileg. És még valami nagyon fontos : érdemes átélni milyen az, amikor csak a fizikai erőlködéstől (pl. a műtőben) izzad az ember és nem az értelmetlen dolgok okozta állandó stresszhelyzet miatt van izzadságszag körülötte. Azért senkinek ne legyenek illúziói : itt sincs kolbászból a kerités, sőt, itt is meg kell dolgozni a napi betevőért. Felejtsük el a nyugatra vándorolt, gazdag nagybácsi mítoszát! Szakmailag is rengeteget adott az ott töltött idő, a vállsebészet területén, különösen az Ún. csótükrözéses (artroszkópos) technikában nagy jártasságot szeretztem, ami azóta itthon kamatoztatok.
A spanyolországi életszakaszt követően 2014 februárjában visszatértem az Óhazába, és azóta újra itthon élek, dolgozom, nevetek, mosolygok.
Kedvelem a jó könyveket és az igényes muzsikát. Néha magam is írásra vetemedem. Néhány megtalálható a versek és a prózák menüpontokban. Szeretek kirándulni és utazni. Rendszeresen sportolok (tenisz, sízés, vizitúra-régebben). A veterán motorok mindig lázba hoznak. Pannonia barátommal (1953) nagyon jóban vagyunk. Hosszabb túrákra Triumph komámmal utazgatunk.
Családomról : nem is kívánhatnék jobbat. Három gyönyörű és eszes Csajom (egy feleség, két felnőtt lány) és egy gügyögő, tüneményes fiú unokám boldogít, a szó valódi éretelmében.
Magánéletem egyebekben...tabu.
Üdvözlettel, Fekete András
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
